Alapítványunk célkitűzései

Alapítványunk többek között a szűkebb és távolabbi térségünkben élők biztonságát is szem előtt tartja. A teljesség igénye nélkül, néhány tevékenységünket kiragadva felsorolva a következők:

• Egészségmegőrzés
• Egészséges életkép kialakítása
• Környezetünk védelme
• Idősek- rászorulók segítése, érdekképviselete
• Természeti csapások enyhítése, kármentesítés

Támogatókat keresünk!

Minden olyan adományt szeretettel fogadunk ami egy esetleges veszélyhelyzet elhárításánál hasznos segítség lehet.
1% felajánlás

Megalakítottuk a mentőcsoportot

Ahogyan 2010- 2013. évben részt vettünk a Bódva és Duna folyók árvízi vészhelyzetek elhárításában illetve 2017. évben a megyaszói segítségnyújtásban, úgy az esetleges jövőbeni természeti és egyéb katasztrófahelyzeteknél is jelen kívánunk lenni.

2019. évben Ajak és Szin településeken kármentesítésben vettünk részt.

Egészségmegőrzési kampányunk

Az egészséges felnőtté válás nem jelenti magában csak a gyermekeink egészséges életre való nevelését. Mint szülők és felnőttek , mi is életvitelünk változtatására szorulunk. Meg kell végre érteni mindenkinek, hogy a megelőzés mára a legfontosabb formája lehet egészségünk megőrzésének.

Sajnos nem fordítunk kellő figyelmet ezen kezdeményezésekre és már csak akkor fordulunk szakemberhez, amikor a baj bekövetkezett. Alapítványunk lehetőséget biztosít mindenki számára az információk megszerzésére.
Iskolákba, ifjúsági szervezetekhez elmenve minden egészségmegóvó, egészségmegőrző információt megosztunk gyermekeinkkel. Előadásainkon olyan témákat karolunk fel, amit iskolában vagy otthon nem igazán beszélnek át teljes részletességgel, és amikben nem teljes, vagy teljesen hiányos az érintettek ismeretanyaga.

Előadásaink témája az alkohol, dohányzás, mozgásszegény élet és emiatti kialakuló betegségek, agresszió problémák, bódítószerek használata, korai szexualitás, környezetvédelem egészségünk érdekében.
Adószám: 18752128-1-05          Bankszámlaszám: K&H Bank 10405028-50526785-70901014

You cannot copy content of this page

linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram